éjnek és a napnak
mának is - holnapnak
magamnak adlak

Elfogadlak...

Expozé imageExpozé image
Varga Tamás: Líra

Jelen mű megpróbálja arra a szeretetáramra irányítani a figyelmet, melyet élete folyamán bármelyikünk a legkézenfekvőbb módon tapasztalhat meg. E tekintetben a „Líra” fogalma jóval túlmutat valódi jelentésén. A belénk ültetett különféle meggyőződés és a hit iránti vágy hozzásegíthet ahhoz, hogy ennek valódi megnyilvánulásait elmélyíthessük. Akár új értelmet nyerjenek. A megszokott, az újra és újra megélt, átélt emberi kapcsolatok, magatartásformák megjelenítésével.

Bárhol is élünk a világban, bármilyen környezetben vagy anyagi helyzetben, életünk során legalább egyszer szembe találkozunk azzal a ténnyel, hogy e szeretetáram körbe vesz minket, áthat minden általunk érzékelhető létezőt. Hogy szűkebb otthonunk a Föld, ennek mindössze csak parányi élvezője.

Eltérő módon vagyunk erre nyitottak vagy éppen elzárkózunk. De bárhogyan is dönt az ember és a szerint rendezi be életét, megnyilvánulása végig kíséri napjait.

E néhány haiku és vers egy személyes szemlélődésre ad lehetőséget, mely az állatvilágban, emberi létünkben, valamint az egyre bővülő ismereteink által magában az univerzumban észlelhető jelenségek képében jelenhet meg.

A befogadás, a vágyakozás, a beteljesülés és az elválás. Az eszmény és a valóság. A fizikai és lelki társ. A ragaszkodás, a gondoskodás. A kihasználhatóság, a sebezhető odaadás. Az elvárás és a kompromisszum. A keresés, az elutasítás, a távolság és a közelség…

Minden megőrzött pillanata meghatározó részünkké válik azok pozitív és negatív visszajelzéseivel együtt. Emlékeket élünk, nyerünk és jelentünk másoknak. Örök vagy éppen időszerű értékek szerint. Családban, munkahelyen, iskolában. Barátságban, szerelemben. Közösségben vagy egyénileg egyaránt.

Többet is olvashatsz tőlem

Nézd meg ma!

Vers - Haiku - Dalszöveg

Add nekem

Gondolatébresztő:

Arra születtél

Gondolatébresztő:

Az éhes oldalon

Gondolatébresztő:

Azt a napot

Gondolatébresztő:

Csillagjáró

Gondolatébresztő:

Dejavu

Gondolatébresztő:

Engedd meg

Gondolatébresztő:

Enyém vagy

Gondolatébresztő:

Érted jöttem

Gondolatébresztő:

Foton hajsza

Gondolatébresztő:

Gyalogszívvel

Gondolatébresztő:

Ha egy nap

Gondolatébresztő:

Hol vagy

Gondolatébresztő:

Hozd el nekem

Gondolatébresztő:

Legyek neked

Gondolatébresztő:

Léle(k)gzem

Gondolatébresztő:

Magaddal vinnél

Gondolatébresztő:

Márciusi ének

Gondolatébresztő:

Megmaradtam én neked

Gondolatébresztő:

Megőrizlek

Gondolatébresztő:

Melletted

Gondolatébresztő:

Mikor megőrzöm illatod

Gondolatébresztő:

Mikor soha

Gondolatébresztő:

Ne engedj el

Gondolatébresztő:

Nehéz szívvel

Gondolatébresztő:

Neked Való-ság

Gondolatébresztő:

Nekem vagy tavasz

Gondolatébresztő:

Nevesül

Gondolatébresztő:

Pitypang

Gondolatébresztő:

Segíts bízni

Gondolatébresztő:

Szív-köd

Gondolatébresztő:

Tájoló

Gondolatébresztő:

TöredÉk

Gondolatébresztő:

Váratlanul érkeztél

Gondolatébresztő:

(B)Után-Futók

Gondolatébresztő:

(L)Ép(p)-Te(d)

Gondolatébresztő:

(M)Ú(l)tra-való

Gondolatébresztő:

(Sz)Álljon (M)El(l)éd

Gondolatébresztő:

(T)Évközi morzsák

Gondolatébresztő:

A Csend fürtjein

Gondolatébresztő:

A Szó, a Szín és a Forma

Gondolatébresztő:

Adjatok

Gondolatébresztő:

Ajtóban

Gondolatébresztő:

Akarj szeretni

Gondolatébresztő:

Angyal sóhaj

Gondolatébresztő:

Angyalharang

Gondolatébresztő:

Angyalod vagyok

Gondolatébresztő:

Az Egyre hangzó

Gondolatébresztő:

Az Oázis Edénye

Gondolatébresztő:

Ágyamról

Gondolatébresztő:

BecézŐ Szavak

Gondolatébresztő:

BelÉNk Teremt

Gondolatébresztő:

Csak az enyém

Gondolatébresztő:

Csak EGY Nap

Gondolatébresztő:

Csak Neked

Gondolatébresztő:

Csak Távolról látlak

Gondolatébresztő:

Csalódás

Gondolatébresztő:

Csendes Fény

Gondolatébresztő:

Csillagjegyes

Gondolatébresztő:

Csodavilág

Gondolatébresztő:

Egemre épülsz

Gondolatébresztő:

EGY Híd felé(d)

Gondolatébresztő:

EGYetlen EGYezŐn

Gondolatébresztő:

Egyetlen örömet

Gondolatébresztő:

Együttállás

Gondolatébresztő:

EgyüttÉrzés

Gondolatébresztés:

Elcsigázva

Gondolatébresztő:

Elfogadlak

Gondolatébresztő:

Elhiszem

Gondolatébresztő:

Elkerülhetetlen

Gondolatébresztő:

Emelkedő

Gondolatébresztő:

Engedj szeretni

Gondolatébresztő:

Éber Álom idéz

Gondolatébresztő:

Ébredés

Gondolatébresztő:

Ébredező vágy

Gondolatébresztő:

Éjjeli fohász

Gondolatébresztő:

Éreztelek

Gondolatébresztő:

Érzem

Gondolatébresztő:

Felhők nyelvén

Gondolatébresztő:

Felhőkerülő

Gondolatébresztő:

Felperzselve

Gondolatébresztő:

Fogadd el

Gondolatébresztő:

Fél(Sz)Ív

Gondolatébresztő:

Gondolnak Rád

Gondolatébresztő:

Ha fogok

Gondolatébresztő:

Ha szeretnéd

Gondolatébresztő:

Ha Találhatsz

Gondolatébresztő:

Ha úgy gondolnád

Gondolatébresztő:

Hamuból támadva

Gondolatébresztő:

HarmatkÉNt l(t)eszek

Gondolatébresztő:

Hasonulás

Gondolatébresztő:

Holdfények hajnala

Gondolatébresztő:

Hosszú idő

Gondolatébresztő:

Hosszú Távú

Gondolatébresztő:

HOZadÉK

Gondolatébresztő:

Hozzád

Gondolatébresztő:

Kapaszkodom

Gondolatébresztő:

Kariatida

Gondolatébresztő:

Karjaiban táplál

Gondolatébresztő:

Kedvellek

Gondolatébresztő:

KettŐs Vonzalom

Gondolatébresztő:

Kicsiny Hajnal

Gondolatébresztő:

Kis Testvérek

Gondolatébresztő:

Kötődés

Gondolatébresztő:

Kötött Pálya

Gondolatébresztő:

Közel vagy

Gondolatébresztő:

Közel vagyok

Gondolatébresztő:

Köznapok fátylán

Gondolatébresztő:

L(T)áncSzem

Gondolatébresztő:

Lehetnél

Gondolatébresztő:

Lélek-társ

Gondolatébresztő:

Lélekre várók

Gondolatébresztő:

Lelki Portya

Gondolatébresztő:

Manna

Gondolatébresztő:

Megébredt Éber-s-ég

Gondolatébresztő:

Mégis

Gondolatébresztő:

Mélyből

Gondolatébresztő:

Mosoly és Orpheus

Gondolatébresztő:

Mosolyodban élek

Gondolatébresztő:

Most érezlek

Gondolatébresztő:

Nálam (l)ehetsz

Gondolatébresztő:

Napleány

Gondolatébresztő:

Neked szól

Gondolatébresztő:

Neked születtem

Gondolatébresztő:

Nekem az ElsŐ

Gondolatébresztő:

Nekem leszel

Gondolatébresztő:

Nem hagyhatom

Gondolatébresztő:

Nyári Holdon

Gondolatébresztő:

Nyílt dűnék vitorlái

Gondolatébresztő:

Nyitott tengerek éke

Gondolatébresztő:

Nyugtass meg

Gondolatébresztő:

Ott lehetsz

Gondolatébresztő:

Óceán s a pART

Gondolatébresztő:

Öledben

Gondolatébresztő:

Örvény

Gondolatébresztő:

Összeért hullámok

Gondolatébresztő:

Őrzött pillanatokban

Gondolatébresztő:

Pár(os)-Huzam

Gondolatébresztő:

Párosan metszett

Gondolatébresztő:

pArtok Közé

Gondolatébresztő:

Pillangó-Echo

Gondolatébresztő:

Pislogó

Gondolatébresztő:

Pont

Gondolatébresztő:

Rád bízom

Gondolatébresztő:

Rebben-és

Gondolatébresztő:

RejTett Csodád

Gondolatébresztő:

ReményOsztó

Gondolatébresztő:

Randevú az életfánál

Gondolatébresztő:

Része(m) vagy

Gondolatébresztő:

Soha Többé

Gondolatébresztő:

Sz(ő)öVet S Ég

Gondolatébresztő:

Szabad(T)Ér

Gondolatébresztő:

Szálra szabott

Gondolatébresztő:

Szelence érint

Gondolatébresztő:

Szelíd a járdára

Gondolatébresztő:

Szelíden Ölelsz

Gondolatébresztő:

Szélvész-Révész

Gondolatébresztő:

Szívdobbantó

Gondolatébresztő:

Szívedre

Gondolatébresztő:

Szívekre szentel

Gondolatébresztő:

Szívemből v(t)árom

Gondolatébresztő:

T(P)árSaS Utazás

Gondolatébresztő:

Tied voltam

Gondolatébresztő:

Tollak Pelyhe

Gondolatébresztő:

Tűzbe(n) Fűz

Gondolatébresztő:

Uránia-Randevú

Gondolatébresztő:

Vallomás

Gondolatébresztő:

Vi(l)rágos Mezők

Gondolatébresztő:

Vi(l)rágos Vi(r)lágok

Gondolatébresztő:

Villanás

Gondolatébresztő:

Zéró

Gondolatébresztő:

I BUILT MY SITE FOR FREE USING